Kirakatok a múzeumban

 2010.07.18. 12:46

Mi történik akkor, ha a kirakatot kiragadjuk természetes közegéből, és egy múzeumban állítjuk ki? A Dekorszövetség alapító és vezetőségi tagjai idén nyáron megkísérlik megadni erre a kérdésre a választ a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban a 11 Kirakat című kiállításon, ahol alapító és elnökségi tagok különféle technikákkal készült munkáit lehet megtekinteni. Ugyan hivatalosan július 2-ig tartott volna az esemény, de szerencsére meghosszabbították augusztus 30-ig, így még hetekig várják az érdeklődőket.

Végül pedig a szervező és kiállító Baksa Nándor szavait idézném a kiállításról:

A 11 KIRAKAT című kiállítás a Dekorszövetség alapító tagjainak munkáit mutatja be, mégpedig egy olyan koncepció mentén, amely nem a művek tartalmi mibenlétén, hanem a vizuális kommunikációhoz való minőségi viszonyon alapul. A kiállított munkák – miután a válogatás minden egyes alkotó önálló, mondhatni önkényes döntésének eredménye – ennek megfelelően nem fogalmi, hanem tárgyi összefüggésben állnak egymással, egyfajta tág értelembe vett dekorációs szakmai demonstráció.A 11 KIRAKAT című kiállítás a Dekorszövetség alapító tagjainak munkáit mutatja be, mégpedig egy olyan koncepció mentén, amely nem a művek tartalmi mibenlétén, hanem a vizuális kommunikációhoz való minőségi viszonyon alapul. A kiállított munkák – miután a válogatás minden egyes alkotó önálló, mondhatni önkényes döntésének eredménye – ennek megfelelően nem fogalmi, hanem tárgyi összefüggésben állnak egymással, egyfajta tág értelembe vett dekorációs szakmai demonstráció...

...Ahogy bármi lehet téma, ugyanúgy lehet bármi áru, legyen szó akár egy enteriőrről, marhahúsról, egy hangulatról, vagy magáról a művészetről. Következésképp a kifejezés eszköztára sem behatárolható, pontosabban teljes szabadsággal bír. A különbség csupán annyi, és talán ez a kiállítás legfontosabb üzenete, hogy amíg művészet esetében a szépség, mint eszköz alkalmazása egy lehetőség, addig egy kirakat, illetve a dekoráció egészének esetében kikerülhetetlen követelmény.  

Címkék: budapest kiállítás kirakat 11 kirakat dekorszövetség kereskedelmi és vendéglatóipari múzeum

A bejegyzés trackback címe:

https://budapestkirakat.blog.hu/api/trackback/id/tr662158629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.