Budapest, 2010. július 06. – „Budapest Kirakat" címmel indít rendhagyó ötletpályázatot művészek és kulturális csoportok számára a Studio Metropolitana Városfejlesztő Műhely, a Budapesti Turisztikai Hivatal és a Dekorszövetség. Az év végéig minden hónapban egy-egy művészeti csoport rendezheti be az Írók Boltjának egyik kirakatát Fővárossal kapcsolatos témában bemutatva saját Budapest-képüket. A sort kedden a Cellux Csoport nyitja, akik egy óriásdarálóval hívják fel a figyelmet az újrahasznosítható szemétre.

A „Budapest Kirakat” ötletpályázat során 2010 júliusa és decembere között minden hónapban más és más fiatal művészekből álló csoportosulás újítja meg az Írók Boltja kirakatát. A hat csapat – egyedi ötleteik alapján – különböző dekorációkkal adják vissza a főváros hangulatát.

A Studio Metropolitana projektvezetője, Demeter Anna elmondta: "Az ötletpályázat célja, hogy az installációk gondolkodásra, párbeszédre ösztönözzék a városlakókat, illetve a kirakat a városhoz méltó, ötletes, és esztétikus képet mutasson a városlakók és a turisták számára."

Az első kiállítást berendező Cellux Csoport installációja absztrakt formában modellezi egy élő város elemeit, valamint egy, a kirakatban elhelyezett óriási darálótölcsérben dolgozzák fel a „világ szemetét”. A művészek ezzel is felhívnák a figyelmet a fővárosban is rendkívül fontos környezettudatos magatartásra.

A Studio Metropolitana Városfejlesztő Műhely innovatív módszereket alkalmazó várostervezéssel, városmenedzsmenttel, városkutatással és városmarketinggel foglalkozik. A társaság aktívan részt vesz a magyarországi Duna Stratégia formálásában és Budapest folyó menti fejlesztéseit összefogó "Duna Főutca" programjának alakításában. A Főváros európai újrapozícionálása céljával a Studio Metropolitana nemrég metropolisz-gazdaságfejlesztési stratégia kialakításába kezdett. Ugyanakkor a városfejlesztő műhely olyan közösségi programokat is jegyez, mint az Urbitális Majális, a Köz-Tér programok vagy a 7ed7 Térfesztivál.

Sajtókapcsolat:
Andor Márió – Studio Metropolitana
andor@studmet.hu
+3620 935 7190

Cím:
Írók Boltja
VI. kerület, Andrássy út 45.
Liszt Ferenc térre néző kirakat

További képek a Cellux csoport munkájáról:

Címkék: andrássy út írók boltja liszt ferenc tér cellux csoport budapest kirakat

A bejegyzés trackback címe:

https://budapestkirakat.blog.hu/api/trackback/id/tr342133183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kvadrillio 2010.07.07. 18:07:21

Ideje lenne már visszaadni a város hangulatát, mert ha most végigmegyünk rajta, igen foghíjas kirakatokat, üresen tátongó üveg portálokat szemlélgethetünk sorra, és ez, mély depressziót kezd okozni az emberekben........
süti beállítások módosítása