Kicsit megkésve ugyan, de útjára indítom októberi kiállítónkkal, az 1sima1fordított csoporttal készült három részes interjút, akik Papp Szilvia mellett pályázaton nyerték a kiállítási lehetőséget az Írók Boltjában található Budapest Kirakatba. A kreatív csapat nyolc BME-n…

Címkék: budapest interjú október írók boltja budapest kirakat 1sima1fordított

A novemberi installációt a Konkrét Labor nevű művészcsoport készítette, név szerint Csővári Linda, Demeter Ágota, Nyirán Márton és Tóth Tímea. Tagjai a Moholy- Nagy Művészeti Egyetemen építész végeztek, és jelenleg többek között építészettel,…

Címkék: budapest andrássy út írók boltja liszt ferenc tér budapest kirakat konkrét labor

Közben meg is érkeztek az októberi kirakatról az első képek az 1sima1fordított csapattól, amely meglepő módon majdnem pont úgy néz ki, mint amit a látványterveken is láthattunk az ötletpályázat elbírálásakor, ugyanis az októberi csapat is pályázati úton nyerte a…

Címkék: budapest írók boltja budapest kirakat 1sima1fordított

Szeptemberi kiállítónkkal, Papp Szilviával készített interjú második részében főleg a kirakat koncepciójáról, a budapesti közlekedési helyzetről és a városról beszélgettünk.Közben csiripelték a madarak, hogy a hétvégén újabb kirakat csere történt, amit egyelőre még…

Címkék: budapest interjú közlekedés andrássy út szeptember írók boltja liszt ferenc tér papp szilvia közlekedési dugó

Kis késéssel ugyan, de szeptemberi kiállítónkkal, Papp Szilviával is elkészült a szokásos interjúnk, aki azon kívül, hogy iparművésznek tanul, többek között népszerű magyar zenekarok videoklippjeinek készítésével is foglalkozik, valamint ő a korábbi közönségkedvenc…

Címkék: interjú andrássy út szeptember írók boltja liszt ferenc tér papp szilvia közlekedési dugó

Hétfőn ismét megújult a Budapest Kirakat, ezúttal Papp Szilvia vágó és iparművész installációját láthatjátok, mely Budapest közlekedési viszonyaira reflektál, főként a temérdek mennyiségű autóra Budapest utcáin. Mindezt az Írók Boltja környékének térképére…

Címkék: budapest közlekedés autó forgalmi dugó andrássy út szeptember írók boltja liszt ferenc tér budapest kirakat papp szilvia

Interjú TJ Yulkával - 3. rész

 2010.09.01. 15:24

Véget ért az augusztus és a TJ Yulkával készült interjú befejező részéhez érkeztünk, melyben gyakorlatilag egy street art művész beszél kedvenc budapesti street art műveiről és az utcák kiüresedésének egy lehetséges okáról. Mi a véleményed a budapesti kirakatok…

Címkék: budapest interjú augusztus írók boltja liszt ferenc tér budapest kirakat tj yulka

Interjú TJ Yulkával - 2. rész

 2010.08.23. 14:52

A második részben a Budapest Kirakat augusztusi berendezéséről kérdeztem TJ Yulkát, avagy mit keres egy marha nagy tükör a kirakatban? Pontosan mi látható a Budapest Kirakatban augusztus folyamán, és hogyan kapcsolódik mindez Budapesthez? Röviden mesélj a kirakat koncepciójáról!…

Címkék: budapest interjú augusztus írók boltja liszt ferenc tér vi. ker budapest kirakat tj yulka

Interjú TJ Yulkával - 1. rész

 2010.08.18. 17:29

A Budapest Kirakat augusztusi installációját TJ Yulka, a Színes Város Program egyik művésze és szervezője készítette. Az interjú első részéből kiderül, hol érdemes reggelizni a Flórián téren, hogy mi lesz a Színes Várossal a Moszkva tér kifestése után, és hogy mik azok az…

Címkék: budapest interjú andrássy út augusztus írók boltja liszt ferenc tér vi. ker budapest kirakat tj yulka

Új kirakat- TJ Yulka

 2010.08.09. 12:54

A hétvégén TJ Yulka, a Világ-Kép Kulturális Egyesület és a Színes Város Program tagja rendezte be a Budapest Kirakat augusztusi installációját, mely a hónap végéig lesz látható. A kirakatról a készítő a következőt írta: Minket tükröz a város A kirakat arról szól, hogy…

Címkék: budapest augusztus írók boltja budapest kirakat tj yulka

Ideiglenes kirakat

 2010.08.05. 07:45

A Cellux csoport eltekert a Bánkitó fesztre, viszont a Világ-Kép Kulturális Egyesület pénteken állítja fel a végleges augusztusi installációt, így augusztus 5-én ideiglenesen a Világ-Kép Kulturális Egyesületből TJ Yulka egy korábbi alkotását tekinthetitek meg, melyet még…

Címkék: budapest andrássy út augusztus írók boltja liszt ferenc tér vi. ker budapest kirakat világ kép kulturális egyesület

Kedves olvasó és mindenki, aki már látott, vagy aki még nem!Nagy bejelentéssel tartozom Önöknek. Képzeljék, hétfőn délután, július 5.-én 15:00-kor megszülettem. Születési helyem: Bp. VI. kerület Liszt Ferenc tér, Írók Boltja. Méreteim: 190 cm x 144 cm x 55 cm Külalak:…

Címkék: andrássy út július írók boltja liszt ferenc tér budapest kirakat miss kirakat 2010

Budapest, 2010. július 06. – „Budapest Kirakat" címmel indít rendhagyó ötletpályázatot művészek és kulturális csoportok számára a Studio Metropolitana Városfejlesztő Műhely, a Budapesti Turisztikai Hivatal és a Dekorszövetség. Az év végéig minden hónapban…

Címkék: andrássy út írók boltja liszt ferenc tér cellux csoport budapest kirakat

A kirakat az utca tükre, az utca pedig a városi élet színtere. A budapesti főutcák kirakatai helyenként nem karbantartottak, szakszerűtlenül berendezettek, esetenként siralmas állapotúak, elegendő csupán a Nagykörút, illetve a sugárutak egyes kirakataira gondolnunk. Bár egyre…

Címkék: andrássy út írók boltja liszt ferenc tér budapest kirakat

süti beállítások módosítása