A kirakat az utca tükre, az utca pedig a városi élet színtere. A budapesti főutcák kirakatai helyenként nem karbantartottak, szakszerűtlenül berendezettek, esetenként siralmas állapotúak, elegendő csupán a Nagykörút, illetve a sugárutak egyes kirakataira gondolnunk. Bár egyre gyakrabban rendeznek például kirakat-versenyeket a fővárosban és szerte az országban, mégis mintha süket fülekre találnának ezek az akciók. Pedig a kirakat valójában öltözteti a várost.

A Studio Metropolitana Köz-Tér csapata 2010 második felében több kirakat- akcióval készül a Dekorszövetséggel és a Budapesti Turisztikai Hivatallal partnerségben. Ennek első állomása a Budapest Kirakat lesz, melynek keretében júliustól decemberig összesen hat alkotó illetve alkotócsoport rendezi be az Írók boltjának egyik kirakatát a Liszt Ferenc téren. Ehhez csatlakozik nyár végén a Kirakat Akciócsoport programunk, melyben művészekből és kirakatrendezőkből álló szakmai csoport rendez majd be egy pályázat útján kiválasztott belvárosi kirakatot.

A blogon a programjaink alakulásáról, az alkotófolyamatról olvashattok. Interjúkban bemutatjuk majd a programban résztvevő csoportokat, valamint olvashattok szakmai tippeket, trükköket, jó és rossz példákat a kirakatrendezésről, illetve a budapesti kirakatok jelenlegi helyzetéről. Meglepetésként néhány bejegyzésben maga a kirakat is megszólal majd, és saját szemszögéből mutatja be, amit maga lát.

Címkék: andrássy út írók boltja liszt ferenc tér budapest kirakat

A bejegyzés trackback címe:

https://budapestkirakat.blog.hu/api/trackback/id/tr52098207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása